• Facebook Social Icon
  • Twitter Social Icon
  • Google+ Social Icon

© 2016 by Pompéry Judit

A berlini estek története*

A legtöbb intézményt valamilyen felsőbb döntés alapján hozzák létre, alapítják. Léteznek azonban olyanok is, amelyek maguktól születnek, működnek és az évek során, mintegy automatikusan, intézménnyé növik ki magukat. Ez utóbbi kategóriába tartozik a Berlini Szalon.

A kezdetben vala Nyugat-Berlin és az itt élő Balla házaspár. Bálint szociológusként a Technische Universität professzora volt, egyben az EPMSz** vezetőségi tagja, felesége Waltraud gyerekorvos és -pszichiáter. Bálint éveken keresztül nagy erőfeszítéssel és önfeláldozással ápolta a kapcsolatot a magyarországi és a határon túli magyar értelmiségiekkel. Rendszeresen volt onnan jövők segítségére, hogy meghívást kaphassanak a szocializmusban akkoriban politikailag szigetként kezelt és lehetőleg elkerült Nyugat-Berlinbe. Fáradozását gyakran siker koronázta. Ilyenkor úgy érezte, hogy az idekeveredett szellemi potenciállal nemcsak barátilag lenne jó eszmét cserélni, hanem a Nyugat-Berlinben élő magyarok számára is hozzáférhetővé kellene tenni őket, gondolataikat, értékeiket. Az indító lökést talán Kányádi Sándor és Sütő András 1971-es nyugat-berlini látogatása adta, akiknek akkor még a charlottenburgi könyvtár helységeiben rendezett író-olvasótalálkozót. Innen már csak egy lépés volt, hogy a továbbiakban saját otthonába hívjon meg vendégeket a vendégekre.

 

Ebből az évek során haladó hagyomány lett. Eleinte nem volt benne tudatos rendszeresség. Ha megfordult arra érdemes ember Berlinben, akkor összegyűltünk „rá” Bálintéknál. Az előadók gyakran az akkor már haladó hagyománnyá vált nyugat-berlini DAAD vagy a Wissenschaftscolleg ösztöndíjasai voltak.

 

Eleinte általában évente kétszer voltak Szalon-estek. A bővülő kör miatt – és mert magam is bekapcsolódtam az EPMSZ munkájába – egy idő után megosztottuk a rendezvényeket egymás között: a nyári Bálintéknál, a téli nálunk volt. A korábbi, kizárólag nyugat-berlini magyar kör természetesen kibővült a német egyesülés óta. Ez számunkra gazdagodást, egyben változást is jelentett. Miközben a helybeli magyar kulturális kínálat – szerencsénkre – sokkal szélesebb ma, ezáltal gyakran nehézséget okoz a programkonkurencia elkerülése. Végül teljesen átvettem a Szalont, így három év óta a programok mind nálunk zajlanak.

 

A szalon sokéves eseménysorozatából számomra hallatlanul érdekes volt pl. a találkozás Hegedűs Andrással. Hivatalos kiközösítése előtt hallgattam nála szociológiát az akkor még Marx Károly Közgazd.tud. Egyetemen, tehát voltak személyes emlékeim róla. Érdekes bepillantást kaptunk tőle a magyar kapitalizálódási folyamatba, és a hivatalosan nemlétező ellenzék magánlakásokon működő „Szabadegyetemébe”.

 

Hendi Ilmától hallottam először az antropozófiáról. Költői felolvasóestje lírai magánbeszélgetésbe ment át, amely a résztvevők létszámától függetlenül váratlan, meghitt, intim élményem.

 

Politikailag legizgalmasabb összejövetelünk Bedő Iván, akkor kelet-berlini magyar rádiótudósító estje volt. Diplomata útlevéllel szabadon mozoghatott, ezért nem volt különleges, hogy meghívhattuk. A specialitást a történelem biztosította: ugyanis az előadás meghirdetése és létrejötte között omlott le a berlini fal. Aktuálpolitikai élő riportot kaptunk kibővítve az újságok által nem propagált magyar részletekkel. (Pl. a Fekete Doboz munkatársai is gyakran megfordultak náluk. Hol csak tusolni, hol csomagot hagytak ott a következő jelentkező számára. Bedőék sose kérdezték az illető kilétét.)

 

Nagyon féltem a Kurtág-esttől. Ő volt az egyetlen előadónk, aki elzárkózott az előzetes beszélgetés elől, így a program lefolyását sem lehetett vele egyeztetni. Van-e zongora - csak ezt akarta tudni. Van, de csak pianínó és nagyon régi, frissen hangoltan is rossz – üzentem. Nem baj, minőség mindegy, csak legyen – volt a viszont-üzenet. Megtanultam tehát az életrajzát, amit az üdvözlés során elmondtam, majd várakozva helyet foglaltam. Ezek után nejével leült az erre az alkalomra a szalonba átvitt és ott felhangolt, de így is pocsék hangminőségű pianínó mellé és elkezdtek játszani. 20 perc Bach adaptáció után Kurtág egyedül folytatta. Elmagyarázta zeneszerzői koncepcióját, annak keresztmetszetét zongorán demonstrált példákkal alátámasztva. Szünet nélkül, szinte vég nélkül, a nem szakpublikum pedig tátott szájjal hallgatta. Kurtág alapvetően zenepedagógus és ez azonnal érződött az előadásán, ahogy le tudja kötni hallgatóságát. Gondolom, Kodály lehetett ilyen a maga korában, esetleg Bartók. Lenyűgöző élmény volt és még most is hallgatnánk, ha felesége nem akart volna egy idő után hazamenni.

 

Talán az átlagtól eltérőként említhetem a két zenetudományi előadást, amelyek során nem magyarok foglalkoztak magyar vonatkozású zenei, ill. irodalmi témával. Különösen izgalmasnak bizonyult Simone Hohmaier német nyelvű estje Bartók elfelejtett örökségéről. Szintén más jellegű, de annál érdekesebb volt a „gyűjtők estje”, amikor a német filmgyártás magyar szereplőiről volt szó. A németúl zajló estek másik fénypontja Oplatka András könyvbemutatója volt az 1989-es határnyitásról. A főleg németeknek izgalmas esemény iránt érdeklődők publikum száma rekordot töntött.

 

​Személy szerint nekem sokat jelentett a fiatal történésszel, Gaál Enikővel folytatott beszélgetés, aki a magyar emigráció történetével foglalkozott. Kérdésemre, hogy 27 évesen és anyaországi magyarként, tehát nem „érintettként” miért kutat olyat, ami tapasztalataim szerint az óhazában a kutyát sem érdekel, meglepő választ kaptam: Hollandiai ösztöndíjas éve során került kapcsolatba a Hollandiai Mikes Kelemen Körrel. Ott találkozott először nyugaton élő magyarokkal, akik nemcsak egyszerűen külföldre szakadtak, hanem ott magyar értelmiségi létben élnek, értéket hoznak létre. Rájött, hogy a nyugatra távozottakat az otthonmaradottak egyszerűen leírták. Magyarországon akkor még szinte semmit nem tudtak ezekről az értékekről, amelyek felkutatását Enikő feladatának tekintette.

Az jelenkori migráció aktualitását igazolta a „< 35 – Nyugati magyar jelenlét fiatal szemszögből” kerekasztal-beszélgetés itt élő diplomás fiatalokkal. Úgy a rég ittélők mint a fiatalok számára újat nyújtott a másik csoport léte, mibenléte.

 

Az igényt a színvonalas Szalon-rendezvények iránt legkézzelfoghatóbban Parti Nagy Lajos estjén éreztem, amikor 50 érédeklődő tisztelt meg bennünket egy csak magyarul zajló esten, noha aznap 4 párhuzamos magyar vonatkozású esemény volt a városban. Ez természetesen kötelez, egyben bíztatást ad.

 

Pompéry Judit

 

* A fenti szöveg eredetije az "Európa keresztútjain - Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem 33 éve" c. EPMSz kötetben jelent meg (2003)

​** EPMSz Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem.

Protestáns szellemiségű értelmiségi civil egyesület, amelyet az 1956-ban egyetemistaként Ny-Eu-ba távozott protestáns értelmiségiek alapítottak ökumenikus szellemben. 1969-ben alakult meg és 1972 óta svájci egyesületként működik, székhelye Bázel. Célja:

  • Európa különböző országaiban élő magyar vagy magyar származású értelmiségiek között tudományos, művészeti és vallási kapcsolatok létesítése és fenntartása.

  • Egyetemes emberi és kivált a magyarságot érintő kérdések tanulmányozása, különös tekintettel a protestantizmus spirituális értékeire és az ökumenikus gondolat fejlesztésére.

  • A szabad véleménycsere előmozdítása nyitott, toleráns keresztény szellemben.

  • A magyar kultúra, a magyarság szellemi kincseinek ápolása.